Harc Wesnothért 1.6 - Kiadási megjegyzések

2009. március 22. A Harc Wesnothért csapat büszkén jelenti be a Harc Wesnothért 1.6-os verziójának kiadását, ami egy Ingyenes, körökre osztott, fantasy témájú, szerepjátékelemekkel tarkított stratégiai játék. A játék letölthető Windowsra, Mac OS X-re, és különböző GNU/Linux változatokra is.


Újdonságok a Wesnoth 1.6-ban

Sok újdonságot építettünk be, amelyekkel a színvonalasabb szórakoztatást szeretnénk elérni: egy új hadjáratot, két új többjátékos pályát tartalmaz a kiadás, s a felhasználói felületet is frissítettük.

Játékosoknak

Hadjáratok

Wesnoth képernyőkép

A fő hadjáratok közé beillesztettünk egy újat is, az új hadjárat, a Wesmere legendája egyik küldetése egy új lehetőséget is tartalmaz: a szövetséges MI játékosnak feladatokat tudsz adni, ezáltal az általa irányított seregrész stratégiáját is meg tudod határozni. E rejtett lehetőség igénybevételéhez a hetedik küldetésben (Az utolsó tünde állás) jobb gombbal kattints a kiválasztott parancsnokra. Ezt a hadjáratot a Wesnoth-UMC-Dev project-ből emeltük át a játék fő hadjáratai közé, ahol néhány hónapig volt, míg mindenben a fő hadjáratokhoz igazítottuk.

Majdnem minden fő hadjáratban új aranyátviteli szabályt vezettünk be: az eddigi 80% helyett a maradék arany 40%-át lehet továbbvinni az új pályára, de ez hozzáadódik a következő küldetés kezdeti aranymennyiségéhez.

A fő hadjáratok szövege is nagyrészt megújult, a történetek szála tovább csiszolódott és új átvezető szövegekkel gyarapodott. Több hadjáratban is átdolgoztuk, újrarajzoltuk a térképeket is. Minden hadjáratot elhelyeztünk Wesnoth történelmi időskáláján, wesnothi időszámítás szerinti évszámokkal. Majd mindegyik hadjárat térképén megjelenik a küldetés útvonalának animációja. Wesnoth történelmét és földrajzát még részletesebben leírtuk, és sok hadjáratba építettünk be történelmi utalásokat színesítve és gazdagítva az elbeszélések hátterét.

Többjátékos mód

A többjátékos kiszolgálóra való belépés a Wesnoth fórumon használt felhasználónévvel és jelszóval is elérhetővé vált. A regisztráció és a regisztrált azonosítóval történő belépés továbbra sem kötelező, s a regisztrálatlan felhasználói nevek továbbra is használhatóak.

Wesnoth képernyőkép

A többjátékos játékcsarnok is továbbfejlődött, s könnyebbé vált a baráti illetve a tiltólisták kezelése egyszerű dupla kattintással a játékosok listáján.

Az alapértelmezett korszakban végrehajtott kiegyensúlyozás során változtak:

  • A kobold lándzsás 8 arany helyett ezentúl 9 aranyba kerül.
  • A kobold lándzsás fejlődési sorában a mozgáspont 4-ről 5-re nőtt.
  • A kobold lándzsás közelharcban többet sebez: 4-3 helyett 6-3 lett a közelharci támadása.
  • Új, csak a koboldokra jellemző jellemvonásokat vezettünk be: gyenge, lassú és buta. Ezentúl minden kobold csak egy jellemvonást kap ezek közül, a hagyományos jellemvonásokból pedig nem részesül.
  • Az orgyilkos ork fejlődési sorát a mesterlövész képességgel ruháztuk fel.
  • Az eleven test drágább lett, 7 helyett 8 aranyba kerül.
  • Az íjlövész ára csökkent, 15 helyett 14 aranyba kerül.
  • Az íjlövész közelharci támadása 6-2-ről 4-2-re csökkent.

Általános változások

Átdolgoztuk a grafikai részeket is, egész sor új portrét készítettünk. Nagyon sok egység teljes animációját és csapatszíneit is kidolgoztuk.

Wesnoth képernyőkép

Új tereptípusokat is létrehoztunk. A zátony a földi egységeknek valamivel nagyobb védelmet nyújt, mint a sekély víz, míg a legtöbb vízi lénynek 70%-os védelmet biztosít (sellők, nagák). Az erdő megjelenését is változatosabbá tettük, a lombhullató fák évszakonkénti más-más képével. Az emberi városok és törzsi területek falvainak képe újabbakkal gyarapodott.

Zeneszerzőink öt új háttérzenét alkottak: Hősök rítusa, Laurelmor ostroma, Veszély szimfónia, Feszült pillanatok és Ösvény a mélybe címmel. Ezenkívül külön alkalmi zeneszámok hangzanak fel győzelem illetve vereség esetén.

A játék kezelőfelülete folyamatosan fejlődik, különösen a portrék felhasználása terén. Az egységek visszahívásának ablakában hasznos információkat találhatsz veterán harcosaid jellemvonásairól. A kiegészítéseket is csoportosítottuk, így a letöltő szerveren való tájékozódás könnyebbé vált.

Új fordítások készültek arab, horvát, friuli, lett, macedón és maráthi nyelven. A más nyelveken elérhető fordítások is jelentős mértékben javultak illetve bővültek. A játék magyar fordítása hosszú idő után ismét teljes.

Fejlesztőknek

A pályaszerkesztő sokat változott (köszönet érte Google Summer of Code ), mostantól a játékon belülről indítható. Szerkesztés közben ki-be kapcsolhatod a tereptípusok kódjának és/vagy a térkép koordinátáinak megjelenítését. A szerkesztő több térképet is képes kezelni egyidőben, és lehetőség van az egész térképről képernyőképet készíteni. Új interaktív alkalmazás segíti az útvonalanimációk készítését.

Wesnoth képernyőkép

Néhány új egység is általánossá vált: a troll sámán, a harcos nemes és a rettenetes denevér.

Kevésbé szembetűnően, de változtak az MI játékosok is, így egy új formalizált MI készült, amely rugalmasabb feladatorientációt tesz lehetővé, és fejlődött az útkereső algoritmus is. Mint mindig, a WML is bővült, sok új elem és paraméter került bele, melyekkel jelentősen gyarapodtak a hadjárattervezők lehetőségei. A grafikus felhasználói felület (GUI) motorjának fejlesztése is gőzerővel folyik, a teljes GUI WML-ből lesz vezérelhető e változások nyomán. A kezdeti lépéseket már megtettük, de a fejlesztés java az 1.7-es verzióra vár.

A python MI-k írását segítő alkalmazásokat eltávolítottuk, mert komoly biztonsági kockázatot jelentettek. Reméljük, sikerül valami hasonló funkciót a későbbiekben beépíteni egy másik, biztonságosabb nyelven az 1.7-es verzióba.

Letöltés

A Harc Wesnothért a GNU GPL licencnek megfelelően lett közzétéve. A forráskód elérhető a wesnoth.org honlapon, ahol a különböző operációs rendszerekre történő lefordításához is találsz segítséget. Előre elkészített csomagok is elérhetőek a legnépszerűbb operációs rendszerekre, például Linuxra, Windowsra és Mac OS X-re.

A letöltésekkel kapcsolatos naprakész információt a Letöltések honlapján találod.

Ha a játék egy korábbi verzióját már letöltötted, akkor elég, ha csak a változásokat tartalmazó xdelta fájlokat töltöd le.

További információk